A csontritkulás

Köszöntjük Önt Hallstattban, a Mária mennybemenetele templom mellett épült Szent Mihály kápolna csontházában (Beinhaus). Kérjük, tisztelje meg halottainkat és a temetőt látogató hozzátartozókat csendes, kulturált viselkedésével.

A világon egyedülálló hallstatti csontház a 12. század óta áll. A kamrában 1200 halott koponyája található, melyek közül 610 festett. Az utóbbiakat családi hovatartozás és az elhalálozás időpontja szerint rendezték.

A város fekvése miatt a templom körüli temetőben nagyon szűk volt a hely, ezért az itt nyugalomba helyezett elhunytak sírját 10 – 20 év múltán felnyitották, és a maradványaikat kiemelték. Az exhumált koponyát megtisztították, napfényben és holdfényben fehérítették, végül ráírták a halott nevét, születésének, halálának időpontját. A család kívánságára, a szeretet jeléül különböző motívumokkal is díszítették a koponyát. A munkát a város koponyafestője végezte.

Ez a szokás az 1720-as években kezdődött és mind a mai napig fennmaradt.

Hallstatt temető

Napjainkban már csak azoknak a maradványait helyezik el a csontházban, akik végrendeletükben erről nyilatkoznak. Ilyenkor a halott 10 évig nyugszik sírjában, ezt követően exhumálják, koponyáját kémiai eljárással tisztítják, és festéssel díszítik. A legutolsó koponya 1995-ben került a csontházba (jobbra a kereszt alatt látható, egy aranyfoggal). Az aszony 1983-ban hunyt el, és végakaratának megfelelően helyezték el földi maradványait a csontházban.

A festészet szimbólumai:

A festett motívumok közül a tölgylevél a dicsőség, a babér győzelem, a borostyán az élet, a rózsa a szeretet jelképe. A kereszt alatt látható két kopnyát kígyóval díszítették, az állat Ádám és Éva bűnbeesését jelképezi.

 

Ma már nem feltétlenül szükséges a halottakat exhumálni, mivel egyre elterjedtebbé vált a hamvasztás (a krematórium Salzburgban van), és kialakítottak a városban egy urnatemetőt is. Az is előfordul, hogy mintegy tíz év elteltével újabb holttestet temetnek egy sírba, anélkül, hogy az előzőt kiemelnék. A rátemetés előtt egy kis részt kialakítanak emlékhelyként, így a felszínen a sírhely kisebb, de a sírgödör a koporsónak megfelelő méretű.

Köszönjük látogatását.